Miért fessünk bútort?

Az utóbbi időben sok ismerősömmel beszélgettem a bútorfestésről, és felmerült bennem az igény, hogy – elsősorban magamnak – összeszedjem azokat az érveket, amelyek a bútorfestés mellett szólnak. Nyilván ebben eddigi tapasztalataimra támaszkodom és senkit nem akarok meggyőzni vele. Mindenki maga alakítja az ízlését.

Szóval miért is fessünk bútort?

• mert a festett bútor esztétikus
• olyanra festjük, amilyenre szeretnénk
• értékteremtő
• költséghatékony
• környezetkímélő
• ha megfelelő anyaggal dolgozunk, szórakoztató, kikapcsolódást nyújt, élvezetes
• fejleszti a kreativitást
• szeretetteljes otthont alakíthatunk ki általa

Valószínűleg nem merítettem ki a témát. De elmagyarázom, hogy én mit értek a felsorolt érveken.

Esztétikus bútor, amilyent szeretnénk: a boltokban kapható bútorok – hogy is mondjam… – nem mindig felelnek meg az egyéni ízléseknek. Színben, anyagminőségben, ár-érték viszonylatban nem mindig találjuk meg azt, amit éppen keresünk. Vagy egyenbútorokkal találkozunk, vagy égbe kiáltó összegekért kínált egyedi bútordarabokkal. A festett bútor az arany középút. Egy használt, de megunt bútordarabot könnyűszerrel átfesthetünk és újjá varázsolhatunk. Ahhoz a környezethez igazíthatjuk, amelybe szánjuk. Néha a funkcióváltás is jót tesz egy-egy darabnak. És olyan egyedi darabot faraghatunk egy “ócska” éjjeliszekrényből, asztalból, padból, szekrényből, ami dísze lehet lakásunknak.

Értékteremtő: amiért megdolgozunk, azt jobban értékeljük. Sokkal jobban ragaszkodunk olyan tárgyakhoz, amikhez személyes kapcsolat, tapasztalat fűz. Én most éppen gyerekkori íróasztalomat készülök átfesteni és már most tudom, hogy még legalább 20 évig imádni fogom, bármilyen lesz, mert mindig eszembe fognak jutni róla a régi emlékek. A nehéz házi feladatok, a fiókba dugott könyv, ami érdekesebb volt, mint a lecke, a polcon példásan elrendezett színes ceruzák… Kár lenne ezeket az emlékeket kitörölni azzal, hogy eldobunk egy gyönyörű íróasztalt, csak mert kicsit megkopott, vagy ódivatú.

Költséghatékony: a kedvenc részem. Főleg azért, mert az Annie Sloan Chalk Paint nem egy olcsó kategóriájú festék. Mindenki elgondolkodik az ára hallatán… Mégis költséghatékony, erre elég egy konkrét példát felhoznom. Olvastátok a bejegyzésem a szüleim bútorának átfestéséről? (Ha nem, itt és itt találjátok meg.) Elég nagy felületet kellett lefesteni. A lakkozott felületű ajtókat – és ezekből volt több – kétszer kellett lekenni. Erre mindössze egy doboz festéket használtunk el (9800 Ft), és egy háromnegyed doboz viaszt (5200 Ft). Ha összeszámoljuk, kb. 200 lejbe került a felújítás. Egy ugyanilyen szekrénysor újan kb. 4000 lejbe kerülne (de lehet, hogy keveset saccoltam). Nos, költséghatékony a bútorfestés?

Környezetkímélő: nem vagyok egy zöld aktivista, de azért ezt a vetületét sem téveszthetjük szem elől. Kidobott bútor helyett újrahasznosított bútor. Még ha nem is zöldre festjük 🙂 Gyerekeink számára is példaértékű lehet napjaink “kidobjuk és veszünk mást” retorikája helyett.

Szórakoztató: próbáljátok ki! Az Annie Sloan Chalk Paint-tel élvezet dolgozni. Minden ecsetvonással közelebb vagy a célhoz, látod, amint a kezeid között átalakul, megszületik valami. És amikor elkészül, büszkeséggel tölt el, hogy a Te munkád. Mi ez, ha nem kikapcsolódás?

Fejleszti a kreativitást: legtöbbször a festést kreatív szellemi munka előzi meg. Mindez ott kezdődik, hogy ha nem adott, akkor kiválasztjuk a megfelelő formájú és funkciójú bútordarabot. Kitaláljuk, milyen stílusú, milyen színű legyen, netán színt keverünk hozzá, vagy valamilyen speciális technikát használunk hozzá (antikolás, antikolás két színnel, repesztés, stencilezés, transzferálás stb.). Aztán megkeressük a megfelelő eszközöket, s végül nekikezdünk. Menet közben is dönthetünk valamilyen változtatás mellett. A végtermék pedig garantáltan egyedi lesz. Én imádom az egyedi dolgokat!

A szeretetteljes otthon feltétele, hogy olyan legyen, amiben jól érezzük magunkat, ahol boldogok vagyunk, ahol szívesen elidőzünk, ahová mindig jó hazajönni. Ha kedves, szép, esztétikus bútordarabokkal vesszük körbe magunkat, olyan harmonikus otthont teremthetünk, ahol mindez megvalósítható. Nyilván a szeretet nem pótolható, de fokozható a megfelelő miliővel.

És ami kimaradt: nem mindegy, hogy gyerekeink milyen környezetben nőnek fel, mit tanulnak tőlünk. Otthonunk milyensége hat esztétikai érzékükre, alakítja ízlésvilágukat. Azt az értékrendszert fogják ők is felnőttként képviselni, amit mi nyújtunk nekik. A festett bútor pedig sok tekintetben “nevelő hatású”.

Én továbbra is fogok bútort festeni, akinek esetleg megjött a kedve hozzá, szóljon!

Az a bizonyos chic hatás

Sok elmaradást kell bepótolnom, a nyári munkáimról még nem volt időm beszámolni. Egy kedves darabot szeretnék most megmutatni, ami ott várt sorára sokáig a műhelyemben. Szoktam mondani az odalátogatóknak, hogy ott minden festett, vagy éppen festésre vár. Ez a kis asztal is sorra került végre.

Így is szép formás darab, de az én fejemben más elképzelés élt róla. Már amikor megvettem, fehérnek képzeltem el. Úgyhogy előkerült az Old White. Egy réteg festék, egy kis visszacsiszolás, koptatás, majd az átlátszó viasz, végül a sötét viasz. Ilyen egyszerű a képlet. Bocsi, nekem volt segítségem is, ne feledkezzek meg róla! 😉

  

 

A nagy átalakulás – második rész

A nappaliban a bútor úgy várt, ahogy hagytam: a cirádák helyével és a sarokmintákkal. Helyenként maszatosan a mestertapasztól. Kezdődhetett a festés!

Emlékeztetőül: itt a kép az eredeti állapotról. Amit használni fogunk: Annie Sloan Chalk Paint Country Grey árnyalat, Clear Wax és a varázsecsetek 🙂

Két fronton kezdtünk neki a nagy munkának. Mikor az első polc megürült, én nekiláttam felkenni az első réteg festéket. A szüleim közben a többi polcot pakolták le – időben így volt a leggazdaságosabb. A festés ennél több előkészületet nem igényelt. Lekerültek a könyvek és letöröltük a felgyülemlett port.

Úgy döntöttünk, a belső részeket nem festjük le, csak ami kívülről látszik. Így kipakolni sem kellett. (Nem is tudom, hova tettünk volna félre annyi mindent, még ideiglenesen sem.) Logisztikai szempontból ez jó döntés volt. Így is kerülgettük az étkezőasztalt, s két étkezés között kellett haladni lépésről-lépésre.

Már az első rész festésénél kiderült: a polcokat, amik natúr fából vannak, elég egy rétegben festeni, a lakkozott részekre viszont két réteg festék kell.

 

Nagyon gyorsan haladtunk, s mindig voltak apró határidők: amíg a gyerekek alusznak, amíg a gyerekek a játszótéren vannak a nagyszülőkkel, vacsoráig, amíg csend van… Ezért nem is fényképeztem le minden mozzanatot, mindig arra koncentráltam, hogy egy-egy résszel végezzek, míg az apróságok előkerülnek. Amíg a festék száradt, azért maradt idő pihenni is.

(Szeretem az ilyen hangulatos nyári délutánokat, amikor a lemenő nap besüt az ablakon.)

Elsőként a fiókok készültek el – szintén praktikussági okokból -, azokat gyorsan le is kentem viasszal, hogy helyre tehessük őket. Elég nagy helyet foglalt a hat fiók a szoba közepén, este ágyazni kellett, így visszatettem rájuk a fiókgombokat és elindult a varázslat. Hosszú percekig csak néztem és néztem, nem akartam elhinni, hogy ilyen gyönyörű lett. Minden részlet stimmelt. A szín, a sarokminta, a bútorgombok, annyira a helyén volt minden, hogy elvarázsolt. Csak gyönyörködtem benne.

A fiókok után már csak viaszolni kellett a beugró részeket és második rétegben lekenni az ajtókat. Hogy eljuthassak én is a strandra, Anyukám is beszállt a játékba (már amúgy is annyira kívánta kipróbálni): míg én festettem, ő viaszolt. Majd úgy belejött, hogy vissza sem adta már az ecsetet. Levontam a következtetést: mindenkit figyelmeztetnem kell, hogy ez ragályos!

Aztán egy szép nyári délután elkészültünk. Vagyis én azt hittem, hogy elkészültünk…

Anyukám csak nézelődött a szobában és azt mondta: valamit még le kellene festeni, hogy találjon a bútorhoz! Mindkettőnknek egyszerre tévedt a szeme a tévészekrényre. Megvolt a kiszemelt áldozat! Lepakoltuk és még a délutáni séta előtt lekentük. Szerencsére nem kellett rá két réteg, elsőre befogta a sűrű festék. Estére a tévé már a helyén is volt. (Lehetett sorozatot nézni…)

Nos, mindez annyira gyorsan zajlott, hogy a tévészekrényt egyáltalán, meg ezt az állapotot valamiért elfelejtettem lefényképezni – biztos az altatási procedúra miatt. A lényeg viszont az, hogy túl egyhangúnak tűnt a szekrény. Ezért gyorsan elhozattam otthonról (ami ti. csaknem 100 km távolságra van) egy stencilt és egy kis doboz Old Ochre festéket.

Nem volt sok idő gondolkodni, pár óránk volt még hazaindulásig, úgyhogy stencil, szivacsguriga, festék s kész is volt.

De ha már kell találjon a két szekrény, akkor az előzőre is kellene egy minta… Még meg sem volt teljesen száradva a festék, amikor rákentem a viaszt – ettől egy kicsit opálosabb, elmosódottabb lett, nem egy karakteres, kontúros minta. Hát nézzétek és csodáljátok!

 

A nagy átalakulás – első rész

A szüleim nappalijában régóta megért a bútor a cserére. Beszélgettünk róla a tavasszal, de határozottan ellenezték új szekrény vásárlását, mivel ebben a mostaniban sok a tárolóhely, és különben is az új bútorok már nem olyan minőségűek, mint a régiek…

Ekkor álltam elő azzal az ötlettel, hogy ha nem cserélik ki, fessük át! Végülis nem volt olyan rossz állapotban, hogy kidobásra ítéljük, inkább mentsük meg! Új külsőt kap, átalakul, de mégis megmarad funkcionalitása.

Nézegettük a Chalk Paint színpalettát, hogy melyik is lenne a megfelelő szín, majd sikerült kiválasztani: Country Grey! Nyaralásunk alkalmával hoztunk is festéket Nemiskacattól, már csak azt kellett megszervezni, hogy a két gyerek mellett a munkálatoknak is tudjunk nekifogni.

Első körben leutaztunk pár napra látogatóba a szüleimhez, s ha nem is ez volt a konkrét cél, egy kicsit sikerült haladnom, míg a gyerekek eljátszadoztak. Leszedtem a felpúposodott, lekopott cirádákat, amik apró szegecskékkel voltak odarögzítve az ajtókra. Ez volt az első számú oka az áttervezésnek. A fehérre kopott műanyag díszcsíkok miatt sokat veszített a látványból az egyébként impozáns, fényes felületű bútor.

Mivel sok helyen felpattogott a lakk is a szegek körül, elkezdtem mestertapasszal kijavítgatni az aprócska hibákat. Száradás után pedig lecsiszoltam a felesleget, hogy sima felületet kapjak.

A bútorgombokat is már korábban megrendeltük, s mivel kéznél voltak, le is cseréltük gyorsan őket Édesapámmal, mert a régiekből egy-kettő már el is vesztődött. Persze ez sem volt olyan egyszerű, hogy egy rövid mondattal elintézhetnénk. Mert rendelés előtt napokig keresgéltem webáruházakban, hogy vajon milyen típusú és méretű lenne a megfelelő. A választásban nagy segítségemre volt Nemiskacat Enikő. Először kerámia gombokat kerestem, mert imádom őket és a legegyszerűbb bútordarabot is fel tudják dobni. Viszont ide nagyon sok kellett volna és Enikő szerint túl hangsúlyossá váltak volna. Valami visszafogottabb és határozottan kisebb méretű kellett. Végül ezt a csigaház mintázatút választottam 26 mm-es átmérője miatt. (Ezt az egyet találtam 3 cm alatt a Feromob kínálatában – nem mellesleg barátságos áron.) A korábbi bútorgombok arany színűek voltak, az újak antikolt arany árnyalatúak. A stílust valamelyest megtartottuk, de konzervatívabb, visszafogottabb változatban.

 

Régi és új bútorgombok

A nagyobb méretű ajtókra rendeltem két markánsabb fogantyút, hogy emelje ki őket.

A sarokmintákat egyöntetű véleménnyel meghagytuk, hogy törjék meg a sík felületeket. Pár hétig így maradt a bútor, amíg vissza tudtunk menni egy újabb bevetésre. A leszedett cirádák helye látszott, a tapaszolás sem volt teljesen befejezve, de ennyi kellemetlenséget elnéz az ember egy-két hétig a cél érdekében. Így hagytuk a bútort első távozásunkkor:

A festésről a következő részben számolok be.